Rólunk

Ha egy szóban kellene összefoglalnom, amit érzek, ha a kutyáimra gondolok akkor az a Mennyország.

Ezért is lett a kennel nevem Empyrean Rhodesian Ridgeback kennel.

A kutyáim előtt nekem nem volt kutyám, őszinte leszek, nem is tudtam erről a csodálatos fajtáról, amíg 2016ban nem alakult úgy az életem, hogy be tudtam költözni a saját kertes házamba. Már az építkezés alatt tudtam, hogy mindenféleképpen szeretnék egy társat, akivel az első pillanattól megosztom azt a csodás helyet, ahova költöztünk. Minden Budörsön kezdődött.

IMG_0151-min

Egy nagyon jó ismerősömtől hallottam a fajtáról és mivel konkrét elképzelésem volt, hogy milyen kutyát szeretnék külsőre rögtön megfogott. Méltóságteljes, egyedi megjelenése rögtön felkeltette az érdeklődésemet a fajta iránt és elkezdtem utána járni. Szerencsémre egy olyan tenyésztővel hozott össze a sors, akit mostanra a barátomnak tudhatok és nem csak Őt, de a családját is. Érdeklődésemre örömmel megmutatta a kutyáit, még mielőtt kialakult elképzelésem lett volna a kiskutyára vonatkozóan és végig tudtam kísérni Fana vemhességét és közösen kiválasztottuk a nekem illő kiskutyát. Kezdetben szuka kutyát szerettem volna, de akkor még a tenyésztés szóba sem kerülhetett nálam. Azt tudtam, hogy egy társat, egy hűséges társat szeretnék, akivel megoszthatom az életemet és felfedezzük közösen a hegyeket. Azt gondoltam, hogy kezdő kutyásként mégiscsak könnyebb egy kislánnyal, hát utóbb kiderült, hogy mégsem, de erről majd később mesélek.

Végül miután megismertük egymást a tenyésztőmmel azt javasolta, hogy kan kutyát vigyek és milyen igaza lett, életem legjobb döntését hoztam meg, amikor az én csodálatos Zion kutyámat kiválasztottam és elhoztam. Maga a döntési folyamat kicsit kacifántos volt, mert először nem őt, hanem egy elsőre sokkal barátságosabb kutyát választottam. Terjengenek azok a bizonyos sztereotípiák, hogy a kutyák választanak. Hát nálam is volt egy kiskutya amelyik a látogatásomkor egyfolytában rajtam csüngött, nem tágított, cukiskodott, kedveskedett. Viszont volt egy másik kiskutya aki csak távolról figyelt, nem jött oda, csak nézett, méregetett, hogy vajon én elég jó lehetnék e neki gazdinak. Ott helyben azt mondtam, hogy a kis kedves kiskutyát szeretném, de…. és most jön a lényegi rész, mire haza értem rádöbbentem, hogy nekem az a kis méregetős kiskutya kell. Gyönyörű szemeivel csak nézett és nézett, és mire haza értem, megszületett bennem, hogy Ő lesz az én csodálatos kiskutyám Mawanda Moon Bross Zion.

Csodálatos teremtmény, imádom minden porcikáját, ismerem minden mozdulatát, nagyon nagy színész és egy igazi sármőr. Tudja, hogy hogy vegyen le a lábamról, de mindamellett egy nagyon jól nevelt gyönyörű kutya. Vele végig jártam az iskolák mindegyikét, kutyaovitól kezdve, engedelmes vizsgákig, behívó tanfolyamokon keresztül mindent és sikeresen teljesítettük a BH vizsgát is. E mellett örző-védő tréningre jártunk több évig és hogy a szórakozás se maradjon el agilitiztünk is. És természetesen kipróbáltuk a kiállítások világát is tenyésztői ösztönzésre, habár egyáltalán nem ilyen szándékkal hoztam el Ziont.

Kezdetben semmit nem tudtam erről a világról, hol kell nevezni, mire van szükségem, hogy kell felvezetni a kutyát, de valószínűleg személyiségemből fakadt, ezt sem adtam fel és utána jártam mindennek, kitanultam a kiállítások világát, megtanultam a felvezetést, 1,5-2 évig jártam felvezető órákra, hogy elsajátítsam ennek a szakmának az elemeit, és biztosan sokat kell még tanulnom és főleg tapasztalnom, de szerencsére mára már a saját kutyáim mellett más kutyákat is felvezetek és gazdikat tanítok, igyekszem az újaknak átadni azt a tudást, amit nekem sok sok helyről kellett összeszednem, talán egy kis könnyedség ha vki segít a kezdőknek a kezdeti időkön átjutni.

És belecseppentünk a kutyatenyésztés világába, Ziont felkérték fedezni és részese lehettem az alom születésének, felcseperedésüknek és ekkor tudatosodott bennem, hogy egyszer szeretném én is a saját utamat járni és szeretném, ha saját kennelem lenne és az én elképzelésem és a fajta standard érdekeit szem előtt tartva részese tudnék lenne ennek a csodálatos fajtának a jövőjében.

Hosszú utat jártam be amire eljutattom az én tündöklő szukámig, Incredible Art ElderFlower Bellához. De minden várakozást megért! Oroszországból érkezett hozzám, gyönyörű egészséges, szűrt vérvonallal. Felmenői között több európa és világ győztes kutyák is megtalálhatók. Nem kívánhatnék nála kedvesebb és bájosabb kislányt. Ezért hálás leszek az Ő tenyésztőjének is, hogy bízott bennem és egy ilyen természetű kutyát bízott rám. Tudatos választás volt, egy viszonylag ismeretlen vérvonalat szerettem volna Európába behozni tenyésztési céllal. Szerencsére a tenyésztővel minden a legnagyobb rendben zajlott, a kapcsolatunk a közös bizalmon múlt, hiszen ismeretség nélkül kiválasztani egy kiskutyát és tenyésztésbe adni, mindkét fél számára nagy felelősség. De nekünk sikerült!!!

Innentől kezdve az utunk egyértelmű volt, kiállítás kiállítás és kiállítás. Szerettem volna bizonyosságot kapni, hogy a kutya amelyre a kennelem sorsát bízom küllemre megfelel a standardnek és a bírók is szívesen fogadják és ami ennél is fontosabb volt, hogy Zionhoz hasonlóan Bella szűrései is teljesen negatívak lettek, mert első és legfontosabb alappilérem, hogy amennyire lehetséges (hiszen nem vagyok genetikus) szeretnék arra törekedni, hogy egészséges és szép kiskutyák szülessenek kennelemben. Ennek érdekében mindent megteszek, kutyáim rendelkeznek a kötelező és még azon felül is számos szűréssel, odafigyelek táplálkozásukra és megteszek mindent hogy lelkileg is kiegyensúlyozott, gyönyörű kutyák legyenek.

Én, illetve a családom mi velük élünk, egy család vagyunk. Aktív részesei az életünknek és a mindennapjainknak. Velük tökéletes az életünk

Így miután 2016tól fedező kan tulajdonos voltam, 2022ben létrehoztam Empyrean nevezetű Rhodesian Ridgeback nevű kennelemet.

Rólam

Slider 1

1980 születésű vagyok és 2016 óta foglalkozok ridgebackkel. Szeretem a kihívásokat, kitartó nyitott személyiség vagyok. Nem szeretem a képmutatást, őszinte embernek tartom magam, ami a szívemen az a számon, lehet sokszor ez nem kifizetődő, de én szeretem a tiszta lapokat, amikor tudjuk egymásról, hogy ki mit gondol. Határozott természetű, nem konfliktus kerülő ember vagyok.

Korábban felsővezetőként dolgoztam közel 15 éven keresztül egy divatcégnél, de manapság saját vállalkozásban dolgozok, így a kutyáimmal tudok lenni nap 24 órában.

Én mindent együtt csinálok velük, napi 2x-i séta, lehetőség szerint pajtikkal, a munkába is elkísérnek és nyaralásra is együtt megyünk, nem maradnak itthon. Szerencsére a párom is teljes mértékben elfogadta az életemet, életünket és mindenben támogat!